Először a tömlős gumiabroncsok jelentek meg. A tömlős gumiabroncsban belül egy tömlő is található. A szelep magából a tömlőből indul ki. Mivel ez a gumibelső érzékeny a súrlódásra, ezért szükség van a gumiköpeny és a pánt közé egy védőszalagra is. A pánt nem zár légmentesen és szétszerelhető, hogy könnyebben javítható legyen.

Ezzel szemben a tömlőnélküli gumiabroncsoknál a gumiköpeny alatt csak a levegő van és a légmentesen zárt pánt tartja a helyén. Itt már a szelep is a pánton kap helyet. Ez a gumiabroncs csak akkor tartja bent a levegőt, ha a pánt és a perem már egymásnak feszült, és tökéletesen zár.

A tömlőnélküli gumiabroncs biztonságosabb, mint a tömlős. A tömlő nagyon gyenge anyagból készül, egy szög okozta lyuk hamar megnő rajta és kiengedi a levegőt, ami gyorsan ki is jut a gumiköpeny alól. A gyorsan csökkenő guminyomás következtében a jármű irányíthatatlanná válik. Ellenben a tömlő nélküli gumiabroncs vastag felületén a lyuk nem nő, vagy csak nagyon kis mértékben nő, a keletkezett kis lyukon csak nagyon lassan tud eltávozni a levegő. Sokáig észre sem venni, hogy szökik a levegő, így a jármű sem válik nagyon gyorsan irányíthatatlanná.

A tömlő nélküli abroncsokat nem lehet kis nyomással felfújni, mert a peremek nem tudnak ráfeszülni a pántra. Egy személyautó gumiabroncsa ha a perem nincs a helyén, kézipumpával fel sem fújható, nagynyomású pumpára van hozzá szükség.

A teherautóknál lassabban terjedt el a tömlő nélküli gumiabroncsok használata, mert másmilyen felni szükséges a tömlős és a tömlő nélküli teherabroncsokhoz és az új pántok beszerzése költségigényes volt. A személygépkocsiknál nem változott a pántok mérete, így gyorsabban megtörtént az átállás a tömlő nélküli, biztonságosabb gumiabroncsokra.